Menü

GONDOLATAIM A SZUPERVÍZIÓRÓL

 

A szupervízió eredetileg a segítő hivatásban lévőknek nyújtott kiváló fejlesztési forma. Non-profit területen már elterjedt és igen jól működik az igényük erre meggyőző.


A szupervízió az üzleti életben


A szupervízió az üzleti környezetben alkalmazása teljesen új lehetőségeket teremt a cégek vezetőinek, középvezetőinek, arra, hogy az üzleti sikereiket, problémáikat szakmai kontextusban, egy külső szakember szemén keresztül értsék és integrálják be a szervezeti tanulási folyamatba. A haszon és a kockázat együtt ját az üzletben. A biztos hozam, a mindenki által ismert elgondolások, kevésbé kockázatos üzleti modellek, a piacdiktálók által meglovagolt trendek követőiként termelt hozzáadott érték, az értéklánc elmélet alapján kevesebb profitot eredményezhet. A kiválósághoz kockázatkedvelés és nagyfokú rugalmasság is szükséges.  

Az üzleti világban megkérdőjelezhetetlen, etikus, és elismerést kiváltó (a fogyasztók, a versenytársak, az intézmények, a civil szféra által) siker, ma tiszavirág életű. Ami ma forradalmi újítás, abból holnapra alapvető fogyasztói elvárás lesz. Aki hosszútávon eredményes és piacvezető megoldásokat, innovációkat szeretne, mindezt gazdaságosan, környezetkímélőn, társadalmilag és politikailag korrekt módon, annak igen nagy önbizalomra, biztos tudásra (tudni, amit tudok, és mit kell tudnom a közeljövőben) van szüksége. 

 

A szupervízió szerepe a szakmai személyiség fejlesztésében


A kiváló vezető állandóan a jövőt tervezi, miközben a jelen valóságában kell kitermeltetnie a jövő alapjait. Ez a kettősség adja meg az üzleti világban megjelenő szervezeti szupervíziós helyzetek összetett kihívásait és szépségeit. Szupervíziós terepeim for-profit környezetben: pénzügyi vállalatok, szolgáltató szervezetek, tanácsadó cégek, kereskedelmi láncok, IT terület képviselői. 

A szupervízió a szakmai személyiség fejlesztését, hivatás támogatását kínálja. Felnőtt-felnőtt kapcsolatban megvalósuló meta-tanulást ígér. A kiégés ellen is kiváló a szupervízió. A szupervizor nem ad tanácsot, a fejlődést, a reflektív tanulást támogatja. A hivatásukat és a foglalkozásukat szenvedélyesen megélők természetes támasza a szupervízió, amely lehet egyéni, team és csoportos formában megtartva. A szupervizor nem értékel, nem bírál, nem minősít. Kérdez és figyel. 

 

A szupervízió lendületet ad a változáshoz



A jó kérdések és a megértő figyelem által inspirál, néha tükröt tart a partnernek.
Az értékes válaszok, az új tudás, a felemelő siker lehetősége a komolyan vett és elkötelezett folyamatban van. 

A szupervizor jelenlétével, a keretek tartásával biztosítja, hogy a szupervízióban résztvevő önmotivált partner/partnerek valódi változáson menjenek keresztül.
Növeli az egyén rálátási, belátási, megértési kompetenciáit, ezzel erősödik a szakma és a hivatás.  
A szupervíziós partner új módon találkozik a felfedezés lehetőségével.
A szupervízió lényege a változás. 

 

A szupervízió folyamata


A szupervízióban szerződést kötünk egyéni és csoport szinten is (amennyiben team vagy csoport szupervízióra szerződünk): itt a legfontosabb szempontok: titoktartás, elkötelezett és fókuszált jelenlét, nem adunk tanácsot, nem minősítünk, bizalom, támogató légkör. 

A szupervizor felel a folyamatért, a szakmai keretekért, a csoporttal és az egyénnel is szerződve értékteremtő – facilitáló- támogató orientált szakemberként van jelen. Az alkalmak 2 hetente történnek maximum 2x90 percben 15 perces szünettel.

Mit tesz a szupervizált a folyamatban: elköteleződik, szerződik, (a szupervizorral, saját magával, a csoporttal) eljön az ülésekre, jelen van, esetet/témát hoz, dolgozik önmaga és mások esetén és csoporttagként részt vesz más témájának a támogató feldolgozásában, amiből tanul.

 

A szupervízióban átélhető tanulási ciklus


  1. Valós szituáció megélése, újraélése,
  2. Problémák és dilemmák elemzése egyéni és csoportszinten (reflexiók), 
  3. Új megoldás koncepciók kidolgozása, 
  4. Aktív gyakorlattá változtatás akciók által. 
  5. A szupervízióban az itt és most-ban dolgozunk a jelenből indulva a múltat megértve haladunk az ígéretes jövő felé. A szupervízió erőt ad, támogat, nagymértékben segít a kiégés megelőzésében.

A szupervízió folyamata adott időszakhoz kötött, általában 5-12 alkalmat érintő elköteleződést jelent. A folyamat összefoglalása és zárása után adott idővel egyéni és később más csoportokhoz csatlakozva újabb szupervízióban (egyéni, team, csoport) vehet részt.

Itt Te vagy a fókuszban, a Te céljaid mentén haladsz. Érezd meg egy új ritmus egy új életminőség érzését, ahol a tisztább és világosabb képet kaphatsz magadról. Kérdéseket és válaszokat kaphatsz a honnan-hová, hol tartok, mit szeretnék elérni, helyemen vagyok, milyen rendszerekben és hogyan élem a hivatásbéli mindennapjaimat, milyen a viszonyom az ügyfeleimmel, főnökeimmel, kollégáimmal, pályatársaimmal.
Itt a helyed, ha nagy szervezetben dolgozol, ha kkv-ban dolgozol, ha vállalkozó vagy. Itt a helyed, ha pályakezdő/pálya változtató vagy, ha új dolgokat tanulsz a karrieredhez, ha most jött életed nagy ötlete és lehetősége a vállalkozásod beindításához.

Itt a helyed, ha emberekkel foglalkozol és itt a helyed, ha ritkán találkozol velük. Itt a helyed, ha a szakmai magányodat oldanád fel egy közösségben. Amit nyersz a szupervízióban: a Te elkötelezettséged által vállalt katartikus változások, felszabadító energiák, igazi és mély önkép. A pozitív energiák a csoportban összeadódnak, lehetőséget ad a nagyobb nyitottságra és ezzel az új lehetőségek kapui megnyílhatnak. Egy megerősödött, szakmaiságában letisztult szakember személyisége lehet az eredmény ebben az állandó változásban. A szupervízió a változást támogatja és indukálja. A szupervízió igazi lényege az állandó úton levés, a megoldás csak egy állomás a cél az út maga. Szakmai és személyes fejlődés az utazás eredménye, a többi ráadás.

 

Jelentkezés, érdeklődés


A szupervízióban szerződést kötünk egyéni és csoport szinten is (amennyiben team vagy csoport szupervízióra szerződünk): itt a legfontosabb szempontok: titoktartás, elkötelezett és fókuszált jelenlét, nem adunk tanácsot, nem minősítünk, bizalom, támogató légkör.
Eddigi non-profit szupervíziós terepeim: iskolák, szociális intézmények, otthonok, egészségügyi intézmények, alapítványok.


 

Megtisztelő kérdése esetén forduljon hozzám bizalommal.